Imre Bajor
ActingAbout Imre Bajor
Bajor Imre (Budapest, 1957. március 9. – Budapest/Veszprém, 2014. augusztus 6.) magyar színész, humorista. Bajor Rezső és Hodálik Judit gyermekeként született 1957. március 9-én. Két gyermeke van Hámori Eszter színésznőtől, Lili és Marcell. Színészi pályáját az Állami Déryné Színházban kezdte 1976-ban, 19 évesen. Színházi karrierjének alakulásában Verebes István játszott fontos szerepet, amikor a színházi körökben frekventált, Balettcipő nevű lokálban felfedezte tehetségét. 2012-ben így vallott erről: „[n]agyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok […]”. Verebes ajánlására Berényi Gábor, a Játékszín igazgatója adott neki egy kisebb szerepet egy gyerekdarabban, majd a Verebes István által rendezett Hyppolit, a lakáj című darabban már neves színészek között játszott. Sok rendezővel dolgozott, de legtöbbet Verebessel. Idővel kapcsolatuk barátsággá alakult. 1984-től öt éven át az Állami Déryné Színház színésze volt, majd 1989-től a Játékszínben játszott, 1999-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott, emellett az abban az évben indult Heti Hetes állandó tagja volt. Számos színpadi darabban feltűnt, de a Szomszédok című tévésorozat szerzett számára országos ismertséget, ahol 77 epizódban Oli urat, a női fodrászt alakította. Horváth Ádám a Hyppolit, a lakáj kétszázadik előadásán látta meg őt és ötlötte ki számára a fodrász szerepét. Az Árpa Attila által rendezett Pasik című sorozatban 2000–2003 között forgatott és játszotta Palika szerepét. A filmezés is fontos volt a számára, szerepelt többek között a Meseautó című, közönségsikert aratott 2000-es remake-ben, amelyben az eredetileg Kabos Gyula által alakított komikus karaktert formálta meg. 2004-ben Tímár Péter Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnere volt. Nagy népszerűségre tett szert, több show-ba meghívták, és Csóközön című önálló estjével bejárta az országot. Az 1990-es évektől a Rádiókabarék meghatározó szereplője volt; széles körben ismertté vált, itt elhangzott produkciójának refrénje: „én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó”. A fellépések előtt mindig lámpalázzal küzdött különösen akkor, amikor több év kihagyás után állt ismét színpadra. Ez történt a Verebes István által rendezett Mágnás Miska operettszínházi premierjén, ahol Oszvald Marikával játszotta a címszerepet. „Létezik egyfajta elvárás velem szemben, amelynek meg kell felelnem. Minden este meg kell nyerni a közönség szívét, hiszen mindig mások ülnek a nézőtéren. Színre lépés előtt nap mint nap izgulok, de ez jó fajta stressz. Ha már nem lenne, akkor abba kéne hagynom a pályát” – mondta egy interjúban. Többször szinkronizált, pl. a Jó reggelt, Vietnam! című filmben ő volt a főhőst alakító Robin Williams, a Dr. Dolittle 2. részében pedig az Archie-t, a cirkuszi medvét szinkronizáló Steve Zahn magyar hangja. 2010 januárjában otthonában összeesett, majd kórházba került kimerültség miatt, később kiderült, hogy vérnyomásproblémái is vannak. Két és fél hónapos kényszerpihenő után tért vissza a színpadra és a Heti Hetesbe. 2013-ban megint beteg lett, 2014 elején ismét kórházba került, kiderült, hogy agydaganata van. A kínai Kantonba is elutazott gyógykezelésre, de végül az ottani orvosok mégsem kezelték. 2014. augusztus 6-án, 57 éves korában hunyt el. Forrás: Wikipédia
Best Imre Bajor Movies Ranked
Must-watch hits from Imre Bajor's career based on audience ratings.
Complete Filmography & Success Status
Tracking the career evolution and box office verdicts of Imre Bajor.
| Year | Movie | Character | Success | More |
|---|---|---|---|---|
| 2010 | Szuperbojz | Johny G. | Flop | Similar → |
| 2005 | Egy szoknya, egy nadrág | Borsai Lajos | Flop | Similar → |
| 2005 | Le a fejjel! | Király, majd koldus | Flop | Similar → |
| 2000 | The Dream Car | Halmos Aladár | Average | Similar → |
| 1987 | The Fall | - | Flop | Similar → |
Imre Bajor - Frequently Asked Questions
What is the best movie of Imre Bajor?
According to audience ratings, the best movie starring Imre Bajor is "The Dream Car" with a rating of 6.2/10.
How many movies has Imre Bajor acted in?
Imre Bajor has been featured in at least 5 major films throughout their career.
What are some other popular movies by Imre Bajor?
Other notable films include "Egy szoknya, egy nadrág", "Le a fejjel!", and "Szuperbojz".




