
Piroska Molnár
ActingAbout Piroska Molnár
Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia
Career Statistics & Market Influence
Analyzing the cinematic journey of Piroska Molnár reveals a career defined by diverse artistic exploration. With a total of 50 major appearances, the actor has established a significant footprint in global cinema.
Genre Dominance: Drama
The majority of Piroska Molnár's filmography leans towards the Drama genre. Audience data suggests that viewers respond most favorably to this persona, though their versatility has allowed for successful crossovers into other categories.
The "Box Office" Signature
With a 22% Success Ratio (movies rated above 6.5), Piroska Molnár remains a reliable draw for studios. Their peak performance was recorded in The Insult, which continues to be the benchmark for their career rating-wise.
Best Piroska Molnár Movies Ranked
Must-watch hits from Piroska Molnár's career based on audience ratings.
Complete Filmography & Success Status
Tracking the career evolution and box office verdicts of Piroska Molnár.
Piroska Molnár - Frequently Asked Questions
What is the best movie of Piroska Molnár?
According to audience ratings, the best movie starring Piroska Molnár is "The Insult" with a rating of 8.0/10.
How many movies has Piroska Molnár acted in?
Piroska Molnár has been featured in at least 50 major films throughout their career.
What are some other popular movies by Piroska Molnár?
Other notable films include "The Stationmaster Meets His Match", "129", and "The Tragedy of Man".




